Több biztató előrelépést is elért Pécs azóta, hogy három éve első ízben indult az Európa Zöld Fővárosa kitüntető címért. Ezzel együtt akad még tennivalónk. Ez derült ki abból az összefoglalóból, amelyben arról értesítik városunkat, hogy bár a megyeszékhely a 2019-re kandidáló 14-ből nem került most be az első öt város közé, erőfeszítései tiszteletre méltóak, s folytatni kell azokat.

Az erőfeszítések nem voltak hiábavalóak

2014 után tavaly másodszor adta be Pécs pályázatát azért, hogy Európa Zöld Fővárosa lehessen. A zsűri a közelmúltban határozta meg, hogy a 14 aspiráns város közül melyik öt jut a képzeletbeli döntőbe, s versenyezhet a 2019-es címért.

Bár a baranyai megyeszékhely nem került fel a szűkített listára, az ajánlások szerint az eddigi erőfeszítések nem voltak hiábavalóak; Pécs több területen is közelebb került egy végső sikerre alkalmas pályázat elkészítéséhez.

Nem a győzelem a fontos

Girán János, a városfejlesztési és kommunális bizottság elnöke kérdésünkre emlékeztetett rá: ahogy a korábbi pályázat során, most sem a győzelem volt a legfontosabb, ráadásul a végső megmérettetésre pályázó városok közül több már harmadszor veselkedett neki a küzdelemnek.

– Elindultunk egy úton, amely a fenntarthatóságot, az élhető környezet megteremtését és fejlesztését, a környezetbarát technológiák előtérbe helyezését szolgálja. A címért azért indultunk másodszorra is, mert szeretnénk látni, hogy erőfeszítéseinket külső, független szakértők is visszaigazolják. Ez most megtörtént – vélekedett Girán János.

Az elnök elmondta: a városüzemeltetési társaság és külső szakértők segítségével, gyakorlatilag adófizetői forintok nélkül, társadalmi munkában összeállított pécsi pályázat jobb volt, mint az első. Az ítészek pontosan leírták, hogy mely lépéseink illeszkedtek közös céljainkhoz, mely területeken van szükség további előrelépésre. Ennek megfelelően fogunk dolgozni a jövőben – vetítette előre az elnök.

Tesznek a biciklisekért

A helyi közlekedés fejlesztésénél díjazták például, hogy számos kezdeményezés indult a tömegközlekedés és a gyaloglás, biciklizés népszerűsítése érdekében.

Pozitívak a belváros szén-dioxid-mentesítése, illetve az elektromos közlekedés bevezetése a tömegközlekedésben és hulladékgazdálkodásban érdekében meghozott tervek. Ezzel együtt többet kell tenni a gyaloglás, a kerékpározás feltételeinek javítása érdekében. Utóbbit szolgálják azok a bicikliutak, amelyek a következő két évben épülnek meg.

Zöldül a belváros

A zöld felületek méretével és minőségével kapcsolatban azt emelték ki, hogy Pécs bővelkedik ezekben a külső városrészekben, viszont nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk a parkosításra a belvárosban is. Girán János jelezte: a pályázattól függetlenül a következő években több fejlesztési forrásból megvalósuló beruházás is indul e területen.

Több területen hátrányként hozták fel a zsűri tagjai, hogy Pécsnek remek elképzelései, tervei vannak, s kiválóak az elindult fejlesztések, de a pályázatban nincs minden egyes projekt a lehető legmélyebben bemutatva, így technikai jellegű korrekciókra lesz szükség a következő pályázatnál.

Vízgazdálkodásból jeles a város

Pécs ugyanakkor a legjobb városok között található a vízgazdálkodás tekintetében, emelte ki Girán János. Pécsnek az összes pályázó város közül a legjobb a teljesítménye az egy főre jutó vízfogyasztást tekintve, s városunk kiváló eredményt mutat a vízbázis védelme és a vízszolgáltatás, az energiahatékonyság növelése, illetve a vízveszteség csökkentése érdekében mind a köz-, mind a magán fogyasztók tekintetében.

gyanígy kiemelték, hogy a városban élő háztartások 99 százaléka rendelkezik szennyvízcsatorna-rákötéssel és a keletkező szennyvíziszapból energiát nyer a biogázüzem segítségével.

Amiben fejlődtünk

Szintén jó helyezést ért el Pécs a klímaváltozás hatásainak csökkentése érdekében tett erőfeszítések, a megújuló energia hasznosítása – például a naperőmű létrehozása – terén elért eredményei segítségével.

Kiemelték azt is, hogy Pécs hulladékgazdálkodási rendszere sokat fejlődött és ezen a pályán is halad, emellett a legjobbak között van abban a tekintetben, hogy a távhőellátást teljes egészében megújuló energiaforrásból fedezik Pécsen.

Girán János azt mondta, az eredmények kiértékelését megkezdték, s ezek után határozzák meg, mikor induljon Pécs egy következő pályázaton.

– Rengeteg értékes információt és segítséget kaptunk eddigi is, a pályázati eredmény pedig azt üzeni, hogy jó úton haladunk. Az előttünk álló években, úgy gondolom, ismét előre tudunk lépni minden területen, s szerencsére a jelzések azt bizonyítják, hogy érdemes keményen dolgozni a fenntarthatóság, a környezettudatosság területén. Nem utolsósorban a befektetők Pécsen való megjelenését is segítik erőfeszítéseink – mondta zárásként a bizottsági elnök.

Példát mutat Pécs a többieknek

A zsűri jelzései szerint Pécs eddig elért eredményei közül jó néhány bekerülhet majd azok közé az ajánlások közé, amelyet a Zöld Főváros program iránt érdeklődő városok kapnak majd meg a jövőben. A „Jó példák gyűjteményében” így nagy valószínűséggel helyet kapnak majd a pécsi vízgazdálkodási projektek, a Zöld Suli Program leírása, a barnamezős fejlesztési projektek részletei is.

Írta: Bóka Máté