Van dolguk bőven a pécsi városüzemeltetési társaság munkatársainak, akik az illegálisan elhelyezett hulladék begyűjtésével és a lerakók felszámolásával foglalkoznak.

Az idei esztendő első felében már több szemetet takarított el a Biokom, mint tavaly az egész év során.

Nincs könnyű helyzetben a Biokom, amikor a városban fellelhető illegális szemétlerakók felszámolását végzi, hiszen Pécsen rengeteg olyan terület található, amely alkalmas a természetkárosító tevékenységre – írja a BAMA.

A városüzemeltetési társaság 2018-ban az illegális hulladéklerakók megszüntetése során 1300 köbméter mennyiségű szemetet gyűjtött össze és szállított el Pécs különböző városrészeiből.

Idén már az első hat hónap alatt több szemetet „termeltek” a lakók, mint tavaly egész évben, hiszen mindeddig 1375 köbméternyi hulladékot szállított el a Biokom, ami csaknem hatmillió forintnyi költséget jelentett a társaságnak.

Alapvetően a kevésbé frekventált, kicsit eldugott, fás-bokros, de gépjárművel könnyen megközelíthető helyszíneken van nagyobb esély az illegális hulladék megjelenésére, de a környezetszennyező elkövetők a kommunális hulladéktól az építési törmeléken át lomokig folyamatosan tesznek mindenfélét a szelektív gyűjtőszigetek mellé is.

Átlagosan az illegális szemetelők alig húsz százalékát sikerült felelősségre vonni, ugyanakkor a tettenérés esetén is vannak kiskapuk. Az állandó szélmalomharc kedvező fordulatot vehet, amennyiben életbe lép az a készülő jogszabálytervezet, amely szerint a jövőben bűncselekménynek minősülhet a környezetszennyezés ilyen módja.

http://www.pecsinapilap.hu/cikk/Egyre_tobb_az_illegalis_szemet_Pecsett/226692