A Dráva mentéről vándoroltak a hódok a Pécs melletti, romantikus tóhoz. Az eredmény nem maradt el: Malomvölgyben családot alapítottak, februárban a kölykök is megszülettek. Most viszont fogják a fejüket a természetvédelmi őrök.
Veszélyben vannak a Malomvölgyben található, a sétálók által is jól ismert, vízparti fák. Akár így is kezdhetnénk a pécsi hódkálváriát, de ez azért nem ennyire egyszerű. Nézzük!

A történet egy állatos meséhez hasonló. Volt egyszer egy fiatal nőstény és egy hím hód, akik a Dráva mentén nem találták helyüket, ezért elindultak északnak. Azt nem tudni, hogy együtt, vagy külön-külön, de Malomvölgyben keresztezték egymás útját, és szerelembe is estek.

– A hódok 50-60 kilométert jöhettek, mire elérték az első vizet, ahol jól érezték magukat, és letelepedtek. Valószínű, itt találkozott egymással a nőstény és hím, ahol „szálláshelyet” alakítottak ki – részletezi Szilasi Tamás. A parkerdőért felelős erdőgazdálkodási vezető hozzáteszi: tavaly ősszel már láttak arra utaló jelet, hogy hódok „tanyát vertek” és nem mennek tovább.

A szakembereket már a hódmama és papa letelepedése is meglepte, a februári családalapításra meg nem találtak magyarázatot.

– Annyira sűrűn látogatott területről beszélünk, hogy eddig elképzelhetetlennek tartottuk, hogy ilyen környezetben a hódok jól éreznék magukat, és családot alapítanának – meséli megdöbbenve Szilasi Tamás, aki szerint kettő kölyök biztosan van a családban.

Bár a hódokat főként hajnalban látni, nem ritka, hogy napközben a futók sem zavarják meg őket a tó partján. A hódvár valószínű a két tó közötti nádasban lehet. Itt jól el tudnak bújni, de ha kell fel tudnak úszni a fákig is.

A cuki hódcsalád amennyire kedves és mesebeli a Malomvölgyi-tónál, annyira veszélyes is a környezetre.

– Sajnos, több évtizedes, a táj látképét meghatározó fákat is veszélyeztetik. Teljesen körberágják azokat a hódok, így bármikor kidőlhetnek – mondja Tamás.

A hódok mindent megtesznek annak érdekében, hogy a legfinomabb csemegének számító, fákon található friss hajtásokat megegyék.

– A hódok a fákat is képesek körberágni azért, hogy kidöntsék azokat és egyszerűen „lelegeljék” a legfinomabbnak számító részeket – mondja Tamás, aki hozzátette megkezdték a védekezést az állatok ellen.

Malomvölgyben túrázók, futók már felfedezhették, hogy a veszélyeztetett fákat körbekerítették. De ez csak ideiglenes megoldás, a véglegesre még várnak.

– Most engedélyre várunk, hogy egy szakemberekből álló csapattal átköltöztethessük az idetelepült családot olyan helyre, ahol a fák is és a hódok is biztonságban vannak.

Jó tudni! A hód, nem vidra! Bár sokan keverik, de a hód növényevő, míg a vidra halakat fogyaszt. Így a horgászok fellélegezhetnek, ha a fa nem is, de hal biztosan marad.

https://www.bama.hu/kozelet/helyi-kozelet/hodok-koltoztek-malomvolgybe-a-drava-mellol-vandoroltak-pecsre-2446908/