Egy zsebkendőnyi kertdarab is elég, ha tenni akarunk magunkért és az élővilágért – A
Magyar Természetvédők Szövetsége “A mi sokszínű kertünk” kampánya mindenkinek
segít
A biológiai sokféleség világszerte drámaian csökken, hivatalos jelentés szerint, világszinten mintegy egymillió állat- és növényfajt fenyeget a kipusztulás veszélye, az emberi tevékenység hatására naponta akár két tucat faj is kihalhat. A Magyar
Természetvédők Szövetsége ezért indította el “A mi sokszínű kertünk” kampányt, melynek keretében igen hatékony természetbarát praktikákat és természetvédelmi programokat sajátíthatunk el országszerte.
Magyarországon a növényzet-alapú természeti tőke index kisebb, mint 10%, ami azt jelenti, hogy a hazánk területét egykor borító természetes élővilág értékeinek több, mint 90%-a mára megsemmisült.
A sokszínűség csökkenéséért az emberi tevékenység felelős, a természet helyreállítása érdekében elsősorban a társadalmi és gazdasági viszonyainkon kell változtatni, de az egyének és a közösségek is sokat tehetnek a negatív folyamatok megfordítása érdekében. A Magyar Természetvédők Szövetségének A mi sokszínű kertünk kampánya országszerte szervez természetvédelmi és nevelési programokat, önkormányzatok, oktatási intézmények és családok bevonásával.
Dr. Farkas István Tamás, a Magyar Természetvédők Szövetségének társelnöke a kampány céljait hangsúlyozta: “
“Már egy zsebkendőnyi kertdarab is jó szolgálatot tehet, ha tenni szeretnénk valamit magunkért és az élővilág sokszínűségének megőrzése érdekében. A kis kertünkben, erkélyünkön már meg is kezdhetjük a természetbarát lépések sorát, amivel a biológiai sokféleség mellett hozzájárunk az élelmünk biztosabb és jobb minőségű megtermeléséhez is.”
A természetbarát kertészkedés nem igényel nagy beruházást, sőt még spórolhatunk is vele. Kis lépésekkel is elkezdhetjük: figyeljünk oda, hogy mindig legyen víz a kertben, rakjunk ki néhány vízzel teli tálat ivóhelynek vagy létesítsünk kis kerti tavat. Ne nyírjuk sűrűn a gyepet, hagyjuk vágatlanul a kert egy-egy részét, hogy a maghozó füvek és a beporzókat táplálékkal ellátó virágok kifejlődhessenek. Hagyjuk a tápanyagot biztosító avart a fák alatt, komposztáljuk a kerti szerves anyagokat, a konyhai hulladékokat.
“Nagy figyelmet fordítunk a helyi jó gyakorlatok elterjesztésére is: az év során a 23 tagszervezetünkkel országszerte több mint 300 programot szervezünk, minden korosztály számára.” – emelte ki dr. Farkas István Tamás.
A Magyar Természetvédők Szövetsége az egyének mellett várja családok, iskolák, munkahelyek csatlakozását is A mi sokszínű kertünk kampányhoz. Céljuk, hogy az emberek minél több elemet valósítsanak meg a kampányban megismert természetbarát praktikákból a saját kertjükben, udvarukon, erkélyükön.
Dr. Gyulai Iván ökológus, a mélymulcsos kertészkedés atyja, A mi sokszínű kertünk kampány szakmai vezetője felhívta a figyelmet: “Az emberek sokszor félve tekintenek a rovarokra, férgekre, csak a veszélyt látják bennük, ezért távol tartják őket a kertjüktől. Félelmeik általában alaptalanok, higgyük el, a természet jól teszi a dolgát, és bizony jobban járunk, ha rábízzuk a károsnak tartott élőlények korlátozását.”
A mi sokszínű kertünk kampány kiadványai konkrét ötleteket is tartalmaznak, hogy a zöldség- és gyümölcstermesztésünket segítő madarak, ragadozó rovarok és más állatok megtelepedését hogyan biztosítsuk. A sziklakertek és a kőfalak menedékül szolgálhatnak a gyíkoknak, kihelyezhetünk madár- és denevérodúkat, telelőhelyet alakíthatunk ki a békáknak, sünöknek.
Speciális búvóhelyeket is készíthetünk olyan rovarbarátainknak, mint a katica, a fátyolka vagy a fülbemászó, amely rémisztő neve ellenére nem jelent veszélyt, ámde szövetségesünk lehet a kerti munkában.
A Magyar Természetvédők Szövetsége tagszervezetei az iskolai foglalkozások mellett közösségi akciókat is szerveznek például élőhelybarát iskolaudvarok kialakítására. De mintakerteket, tanösvényeket is teremtenek közművelődési intézményekben, továbbá magbörzéket szerveznek, előadásokat tartanak kertbarát köröknek, míg fesztiválokon, falunapokon játékos ismeretterjesztő sátrakkal jelennek meg.
A természetbarát praktikák megvalósulásáról készített fényképeket bárki feltöltheti a Magyar
Természetvédők honlapjára, így sokan kedvet kaphatnak a biológiai sokféleség védelmére. A
képeket feltöltők nyereménysorsoláson vesznek részt, melynek során 3 millió forint értékű
ajándékok kerülnek szétosztásra. A játék október 20-ig tart.
A kampány az Agrárminisztérium támogatásával valósul meg.
A mi sokszínű kertünk kampány honlapja: https://mtvsz.hu/amisokszinukertunk
Fotógaléria: https://drive.google.com/drive/folders/1Kyr0bkVY4Ac5DRBUK2tefsq6UDJhrdXX?usp=sharing
Videók a biodiverzitás-barát kert kialakításáról:
https://www.youtube.com/watch?v=YyLfRgxt07k
https://www.youtube.com/watch?v=ReF7B3pQV0M
Kiadványok:
https://mtvsz.hu/uploads/files/mtvsz-otletek-a-biodiverzitas-barat-kert-kialakitasahoz-
web.pdf
https://mtvsz.hu/uploads/files/a-mi-sokszinu-kertunk-szorolap.pdf
https://mtvsz.hu/uploads/files/biodiverzitasbaratintezmeny
Kapcsolat: Ladányi-Benedikt Ildikó, MTVSZ kommunikációs vezető, ladanyi.ildiko@mtvsz.hu, +3670-3914764