Hivatalosan még mindig semmilyen konkrétumot nem lehet tudni arról a gigantikus beruházási célterületről, amit egy évvel ezelőtt jelölt ki a kormány Pécs mellett. Aggódó ellenzéki politikusok újabb fórumot szerveztek a témában, ugyanis egy június végén megjelent kormányhatározat egyedi beépítési szabályokat állapított meg a célterületre. A jó minőségű szántóföldekből így ipari park lehet, az átminősítéssel járó feladatokkal a baranyai főispánt, azaz a kormányhivatalt bízta meg a kormány. A termőföldveszteség azonban csak az egyik aggodalom: Pécs és a környék vízbázisára is hatással lehet egy esetleges beruházás. Mindezt pedig lényegében az érintettek, vagyis a helyi társadalom, önkormányzatok megkérdezése nélkül viszi végig a kormányzat.

A kedd esti fórumon három ellenzéki országgyűlési képviselő, Mellár Tamás (Mindenki Pécsért Egyesület), Tordai Bence (független) és Keresztes László Lóránt (LMP) több jelenlegi és nemrég megválasztott pécsi közgyűlési képviselő mellett a város gazdasági ügyekért felelős alpolgármestere vett részt, és több civil szólalt fel. Azonban a fórumot mégiscsak az tette abszurddá, hogy a kormányzat, az illetékes szervek részéről senki nem tett eleget a szervezők meghívásának.

Keresztes László Lóránt (LMP) az elmúlt egy évben többször próbálta kideríteni, hogy pontosan mi is a célja a kormányzatnak a Pécs határában, de közigazgatási szempontból három szomszédos településhez (Bicsérd, Kővágótöttös, Kővágószőlős) tartozó szántóföldekkel. Szijjártó Péter külügyminiszter és Menczer Tamás külügyi államtitkár többször is nyilatkozott arról, hogy Pécs mellett nem akkumulátoripari beruházásról tárgyalnak érdeklődő befektetőkkel.

A kormánypárti médiában elterjedt, hogy a kínai Great Wall Motors jelenthet be újabb európai gyárat ide, de az erről szóló cikkeket – a VSquare információi szerint a Karmelitából érkező utasításra – nem sokkal később eltüntették. Nem sokkal a keddi fórum előtt az egyik Fidesz-közeli lapban újabb cikk jelent meg, ami csak a korábban is ismert információkat ismétli: a Nemzeti Befektetési Ügynökség nem folytat olyan tárgyalást, amely akkumulátor, vagy annak összetevőjének gyártására, vagy újrahasznosítására vonatkozna.

A fórum résztvevőit azonban nem sikerült megnyugtatni. Továbbra is a tájékoztatás hiányát kérik számon a két baranyai fideszes képviselőn, Hoppál Péteren és Nagy Csabán, ugyanis a kormányzat rendszeresen rájuk hivatkozik mint a helyi társadalom kapcsolattartóira, akikkel az egyeztetések folynak. A fórumon az is elhangzott, hogy a kormánypárti képviselők titkolóznak, maszatolnak az ügyben.

Ruzsa Csaba, Pécs gazdasági alpolgármestere arról beszélt, hogy Pécsen lenne alkalmas ipari terület a gazdasági fejlesztésekhez, ezért is vásárolták meg a város keleti részében egy volt laktanya 23 hektáros részét, amit kormányzati együttműködéssel növelni lehetne. Kiemelte, hogy a bicsérdi beruházási célterülettel kapcsolatos hivatali folyamatokra az önkormányzati tulajdonú Tettye Forrásházon keresztül rá fognak látni, ugyanis a város ivóvízbázisa itt található. Ráadásul aktívan, azaz néhány havonta próbálnak információkat szerezni a kormánytól az ügyben – mindhiába.

A bicsérdi Arany-Mező Zrt. nagyjából 200 hektáron érintett, azaz a részvényesek ekkora területtől vehetnek búcsút. A cég igazgatóságának elnöke, Berki Gyula és Jónás István igazgatósági tag is felszólalt. Az elmúlt évtizedekben – kormányzati segítséggel – hatalmas fejlesztéseknek köszönhetően a körkörös gazdaságra álltak át, a cég jól működik, nagyjából 100 családnak ad biztos megélhetést. A területek esetleges kisajátítása ezt ellehetetleníti. Jónás szerint nem elég csak várni a kész tényekre, civil kezdeményezéssel próbálnak ellenállni az érintettek.

A fórumon az is felmerült, hogy a gödi és a győrszentiváni példákból okulva, az ottani tapasztalatokat felhasználva próbálják a helyiek feje fölött meghozott döntéseket jogi és politikai eszközökkel megakadályozni.

A témában megkerestük Hoppál Pétert és Nagy Csabát, azt tudakolva, hogy milyen beruházás várható Pécs mellett, illetve milyen módon adnak tájékoztatást a lakosságnak a beruházásról és annak várható környezeti hatásairól? Cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ.

Güth Ervin

https://telex.hu/belfold/2024/07/17/pecs-bicserd-beruhazasi-celterulet-forum